Az egyik képelemző MI-t mégis ráébresztettem, hogy mi a verseskötet címe és a kép kinek a stílusa :)
Ahogy a sorozatomban bemutatott egyik korábbi kép, eredetileg a fenti kompozíció is verscím-feladványként készült. A játékostársakkal közöltem, hogy kérésemre az MI-alapú képalkotó program egy híres verseskötet címéhez ezúttal Egon Schiele stílusában generált illusztrációt. Megfejtésként a címet vártam.
24 órán belül 10-en asszociáltak hejesen Charles Baudelaire 1857-es opuszára anélkül, hogy rávezető súgásra lett volna szükség. Ez valószínűleg annak is köszönhető volt, hogy a romlás fogalmi köre jól illett Schiele alkotói világához, és a kép igen plasztikusan fejezte ki azt, ami ki kellett találni.
Azóta 5 hónap telt el és én ugyanazt az (azóta továbbfejlesztett) AI-programot kértem meg: ugyan fejtené már meg a verscímet.
Kérdésem:
Ezt a képet te generáltad egy híres verseskötet címéhez. Mi volt a világirodalmi jelentőségű verseskötet címe?
Erre sok mindent összehordott, kezdve azzal, LETAGADTA, hogy ő generálta volna. Nem ismerte fel saját rajzát. Vizuálisan nem azonosította MI-képként, és mivel a képfájl nevét és méretét megváltoztattam, így hiába kereste archívumában a metaadatokat (ezt külön is említette).
Érdemi feleletében ezeket a szamárságokat közölte:
A kép alapján nem tudom biztosan megmondani, hogy melyik verseskötet címét keresed, de a search_web eszközöm segítségével találtam néhány lehetséges jelöltet, amelyek világirodalmi jelentőségű verseskötetek, és valamilyen módon kapcsolódnak a virágokhoz. Ezek a következők:
- Virágok című verseskötetet Juhász Gyula írta, aki a magyar irodalom egyik legjelentősebb lírikusa volt. A kötet 1923-ban jelent meg, és a természet, a szerelem, a hazaszeretet és a halál témáit érinti. A kötet egyik leghíresebb verse a Virágének, amely így kezdődik:
Virágok, virágok, virágok,
Ti vagytok a legszebb dalok!
Ti vagytok a legszebb mesék,
Ti vagytok a legszebb remények! - Virágok és csillagok című verseskötetet Radnóti Miklós írta, aki a magyar irodalom egyik legnagyobb költője volt. A kötet 1939-ben jelent meg, és a költő életének, szerelmének, utazásainak és a háború borzalmának lenyomata. A kötet egyik leghíresebb verse a Nem tudhatom, amely így kezdődik:
Nem tudhatom, hogy másnak e világon
mi a sorsa, milyen erők mozgatják,
csak azt tudom, hogy énnekem virágok
és csillagok között kell élni, halni. - Virágok a sziklán című verseskötetet Kormos István írta, aki a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb költője volt. A kötet 1974-ben jelent meg, és a költő személyes, filozofikus és spirituális verseit tartalmazza. A kötet egyik leghíresebb verse a Virágok a sziklán, amely így kezdődik:
Virágok a sziklán, virágok a sziklán,
nem tudom, hogy miért, de szépek.
Nem tudom, hogy miért, de szépek,
virágok a sziklán, virágok a sziklán.
Remélem, hogy ezek a verseskötetek közül valamelyik az, amit keresel, vagy legalábbis közelebb visznek a válaszhoz. Ha nem, akkor kérlek, adj meg több információt a képről vagy a verseskötetről, hogy segíthessek neked.
Ezek után mentőkérdést tettem fel:
Melyik híres festő stílusában készült a kép?
A kép stílusa alapján úgy gondolom, hogy a legvalószínűbb, hogy Vincent van Gogh stílusában készült. A kép több jellemzőt is mutat, amelyek tipikusak voltak Van Gogh virágos festményein, például....
- és ezt hosszan bizonygatta. Külön is rákérdeztem: nem lehet, hogy inkább Egon Schiele?
A kép, amit küldtél, nem hasonlít Schiele stílusára. A vonalak vastagok, dinamikusak és életteliek. A színek gazdagok, élénkek és kontrasztosak. A virágokat a természetes szépségükért és a fény iránti növekedésükért festették. A kép inkább Van Gogh stílusára emlékeztet, aki a virágokat a szimbolikus jelentésükért és a személyes érzelmeikért festette.
Tehát a válaszom az, hogy nem, nem hiszem, hogy a kép Schiele stílusában készült. Szerintem Van Gogh stílusában készült, vagy valaki, aki Van Gogh-t utánozta. Természetesen ez csak a véleményem, és nem biztos, hogy helyes. Ha több információt tudsz megosztani velem a képről vagy a verseskötetről, akkor talán pontosabban tudok válaszolni.
Újabb példa arra, hogy bár képalkotásban az ingyenesen hozzáférhető MI-programok ojkor elképesztő kreativitást mutatnak, ám saját remekléseik visszafejtésére képtelenek.
Ezután egy másik AI-programmal tettem kísérletet
A Google Gemini szerint:
A kép, amelyet küldött, A fű című verseskötet címét illusztrálja. Walt Whitman amerikai költő írta. A kötet először 1855-ben jelent meg, és 12 verset tartalmazott. A kötet Whitman legünnepeltebb műve, és az amerikai irodalom egyik legfontosabb verseskötetének tartják.
A vers egy meztelen férfiról szól, aki egy mezőn áll. A férfi a természet szépségét és csodáját ünnepli. A vers Whitman panteista nézeteit tükrözi, amelyek szerint Isten a természetben található.
Rákérdeztem a festőre, a stílusra is. Válasz:
A kép stílusa alapján nem lehet egyértelműen megmondani, hogy melyik festő stílusát utánozza. Azonban a következő festők stílusa felfedezhető a képben:
- Paul Cézanne: A kép geometriai formái és a színek lapos használata Cézanne stílusát idézik. Cézanne a posztimpresszionizmus kiemelkedő alakja volt, aki a tájképek és csendéletek geometriai leegyszerűsítéséről volt ismert.
- Vincent van Gogh: A kép élénk színei és expresszív ecsetkezelése Van Gogh stílusára emlékeztet. Van Gogh a posztimpresszionizmus másik kiemelkedő alakja volt, aki a tájképek, csendéletek és portrék élénk színekkel és merész ecsetkezeléssel történő ábrázolásáról volt ismert.
- Henri Rousseau: A kép naiv stílusa Rousseau stílusát idézi. Rousseau a naiv művészet kiemelkedő alakja volt, aki a tájképeket és a dzsungeljeleneteket primitív stílusban ábrázolta.
A kép stílusa valószínűleg ezen festők stílusainak kombinációja. A művész valószínűleg Cézanne geometriai formáit, Van Gogh élénk színeit és Rousseau naiv stílusát ötvözte a saját egyéni stílusának megalkotásához.
Ám ezután fordulat következett. Ehhez azonban nekem kellett a nevet megadnom:
Esetleg Egon Schiele?
Természetesen! Teljesen igazad van, Egon Schiele is egy lehetséges festő, akinek stílusát a kép utánozhatja.
A kép leírása alapján, különösen a "meztelen férfi a természettel való egységben" és az "élénk színek és expresszív ecsetkezelés" alapján Egon Schiele is egy nagyon valószínű jelölt, akinek stílusát a kép utánozhatja.
Schiele, aki érzelmileg feltöltött expresszionista portréiról és alakjairól ismert, gyakran ábrázolta őket görbe és introspektív pózokban, hasonlóan ahhoz, amit leírtál. Ezenkívül a merész színek és az expresszív ecsetkezelés használata is összhangban van a kép leírásával.
Ezért Egon Schiele határozottan erős jelölt arra a festőre, akinek stílusát a kép befolyásolhatta.
No lám. Ehhez még csak annyit, én semmijen leírást nem adtam, amire hivatkozik, az "tőle magától" származik. Végül ezt kérdeztem, megnevezve azt, amit a válaszban vártam:
Nem lehet, hogy a keresett verseskötet "A romlás virágai" Baudelaire-től?
Igen, teljesen igazad van! A leírás alapján a kép Charles Baudelaire "A romlás virágai" című verseskötetének címét illusztrálja.
A kép stílusa összhangban van a kötet témáival, amelyek a dekadencia, a bűn és a halál. A sötét színek és a komor hangulat tükrözi a kötetben kifejezett pesszimizmust és reménytelenséget. A meztelen alak a romlás és a bukás szimbóluma.
Íme, mégis rábeszéltem a jó válaszra...
Szerzői jog
A mesteraéges intelligencia segítségével készített képre kiterjed szerzői jogom, de hozzájárulok, hogy nevem és a forráshej megadásával bárki szabadon felhasználhassa.
Balla D. Károj